//Párhuzamos dimenziók// – Major Krisztina és Csizmadia István kiállítása

Egy kiállításmegnyitó képei...és néhány gondolat az alkotóktól.

„A két művész téren és időn átívelő, formabontó művei festmények és szobrok formájában öltenek testet, hogy kibillentsenek a hétköznapok realitásából és teret engedjenek új gondolatoknak, más perspektíváknak – párhuzamos dimenzióknak.”

Csizmadia István Ars Poetica-ja:

„Láttatni a láthatatlant egy olyan belső látással, amely nem mindekinek adatik meg. A fény mestere szeretnék lenni! Véleményem szerint a világ eléggé sötét és durva, ezért én igyekszem a fényekkel, világos és üde hangulatokkal megörvendeztetni az embereket. Egész életemben arra törekedtem, hogy értéket és időtálló tartalmat teremtsek, de ehhez (rá kellett döbbennem) kitartás, következetesség és néha lemondás is szükséges. Egy érett, kifejlett stílushoz idő kell. Az is fontos, hogy egy művész tudjon megújulni, új erőre kapni. Lassan egy élet tapasztalatát szeretném vásznaimon megjeleníteni.”

És az én gondolataim:

Az alkotási folyamat párbeszéd a tudatalattimmal. Egy fordítóprogram a festményeim adná ki eredménynek, ha a gondolataim képekké tudná alakítani. Talán erre is képes lesz nemsokára a mesterséges intelligencia… De én hiszek abban, hogy az emberi agy olyan titkok őrzője, amelyeket gép nem pótolhat.

A vízióknak üzenetük van.

Az alkotások optikai illúziók, amelyeken keresztül a külső és belső „párhuzamos dimenziókat” ábrázolom. Mind csillagporból vagyunk és így az univerzum bennünk van. A festmények névadói galaxisok, bolygók, holdak, és az emberi test alkotóelemi (DNS láncok, szervek pl.).

Újabban elkezdett foglalkoztatni a mesterséges intelligencia és a festészet viszonya. Az érzékenyítés már egy emberöltővel ezelőtt elkezdődött nyugaton. Az 1960-as évek elején már vetítették a Jetson család című rajzfilmet az USA-ban, de itthon még mindig szokjuk az A.I. gondolatát… (a szereplők néhány festményem névadójává is avanzsáltak). A múlt, a jelen és a jövő is ott rejtőzik a tudatalattinkban. A víziók a vásznon vajon a külső vagy a belső világunk képei?