A tárlat időpontja és helyszíne:
2023.10.04 -10.27.
Kőrössy Szalon, ResoArt Villa
1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49.
Program:
- Megnyitó beszéd: Kacsuk Péter műgyűjtő
- 19.30 Pezsgőzés
- 20.00 Fejes Krisztina zongoraművésznő előadása
- 20.30 Tárlatvezetés
- 21.30 Zárás
A tárlatnak helyet adó galéria a Szabó András műgyűjtő és üzletember által alapított ResoArt Alapítvány gondozásában került felújításra azzal a céllal, hogy állandó jelleggel helyet adjon a gyűjtő rendkívüli Zsolnay porcelán tárlatának, kiállításoknak, és exkluzív rendezvényeknek. 2023 szeptembertől magánmúzeumként működik.
Az elkalandozó gondolatok rengetegében többnyire a múltat elemezzük vagy a jövőt kutatjuk. De dönthetünk úgy is, hogy megéljük a pillanatot, kizárjuk a külvilágot és a bioritmusunkra figyelünk, ahogy a vér patakként csordogál az ereinkben, az ütőér pulzáló gejzírként lüktet a halántékunkon, a tüdő hörgőink fotoszintetizáló növényként tágulnak, a korty pedig vízesésként zúdul le a nyelőcsövünkön. Ha kitartóan nem gondolkodunk, egy idő után a fényjáték a lehunyt szemhéjunk érhálózatán keresztül olyan lesz, mint egy árnyék – absztrakció, amit a fa lombkoronája vet a fűre.
A művész a természet és az ember kapcsolatát idéző absztrakt képi világában a gesztusokat hol geometrikus formákkal vagy azok hiányával korlátozza, hol pedig szabadon és kötöttségek nélkül engedi áramolni, ezzel teremtve párbeszédet a nézővel. Alkotásaiban a környezetéből érkező impulzusokat a saját szűrőjén keresztül mutatja be úgy, hogy közben a jövő társadalmi rendjébe történő integrálódás lehetőségeire keresi a választ. Véli, hogy az emberi test minden atomja egy nagy energiahálózat része, ezért a vadon formái, gesztusai és rezgései mindannyiunkban ott vibrálnak.
Városi emberként is együtt létezünk a természettel. A testünk összes atomja egy nagy energiahálózat része. A vadon formái, gesztusai és rezgései bennünk élnek. A káosz harmóniája abban áll, hogy sosem unalmas vagy kiszámítható a végeredmény. De a hangulatunk sajnos nem olyan kiszámítható, mint a természet megnyugtató ritmusossága. Az bizony a fizikai- és elmeállapotunktól is függ. A természet erőinek bioritmusunkra gyakorolt hatásait ismerjük már ősidők óta, de a szorongást, hogy kompatibilisek vagyunk-e a minket körülvevő társadalmi renddel és versenyben maradunk-e a robotikával, jelenkori kihívásként éljük meg. Nehéz lecsendesedni és befelé fordulni abban a mentális zajban, ami körülvesz bennünket és amit kreálunk magunknak. Mindannyian keressük a választ arra, hogy vajon hogyan látnak mások. Milyen szemüvegen keresztül vizsgáljuk egymást, a környezetüket és a művészt? Ki mondja meg, hogy jó-e vagy rossz, amit csinálunk, vagy ahogy viselkedünk? Elég jók, sőt hibátlanok vagyunk-e ahhoz, hogy majd ne akarjanak minket egy programozható és hibátlanul működő géppel kiváltani? Követnünk kell-e a szabályokat, harmonikusnak, precíznek és rendezettnek kell-e mutatkoznunk minden pillanatban, vagy megengedhetjük magunknak, hogy olykor hibázzunk, kiszámíthatatlanok, esetleg kaotikusak legyünk?
A címadó ‘máz’ allegória a kerámia alkotások befejező mozzanatára, mint maszkra utal, amit magunkra öltünk, ha arra vágyunk, hogy társadalmilag elfogadottak legyünk. A nyakunkban liheg a mesterséges intelligencia, mi pedig próbálunk megfelelni a velünk szemben támasztott vélt vagy valós elvárásoknak. A tárlaton bemutatott munkák ablakként engednek betekintést a néző saját elméjébe, hogy segítsék a döntést: akarunk-e ebben a versenyben részt venni vagy inkább visszafordulunk a természet felé? Az emberi létforma fennmaradása a kollektív tudatosság függvénye. Figyeljünk befelé, hiszen a biológia csodája még a miénk.
MAC
Budapest, 2023.szeptember 15.
